Sok mindent hozunk magunkkal akár a saját születésünkről, akár a nő rokonaink, barátaink elmeséléseiből. Rengeteg történetet hall a szülésre készülő kismama, vannak ezek között szépek és vannak negatív élmények. Régen, mire egy anya eljutott oda, hogy kisbabája legyen, látott már szülést, el tudta képzelni milyen is lehet ez a csodálatos, de mégis félelmetesen ismeretlen esemény. Manapság sajnos keveseknek adatik meg ez a lehetőség.
A szülés olyan akár egy beavatás, nem leszel többé lány, a szüléssel anyává válsz..

 

A régi korokban, mikor asszonyok kísérték a szülő nőt, szeretettel vették őt körül, támogatták, masszírozták, borogatták a vajúdás óráiban. Azzal, hogy békés légkört teremtettek és figyeltek az anya igényeire, segítették azt, hogy az anyával és a babával minden rendben legyen és, hogy az anyának szép élmény legyen a szülés.

Mégis min múlik az, hogy a szülés élmény legyen ne pedig trauma?

A szüléshez ellazulás szükséges, mivel a vajúdás alatt oxitocin és endorfinok termelődnek, úgy mint szeretkezésnél. Ugyanazok a hormonok hozzák ki a kisbabát, amik bevitték oda! Ha az anya ellazult állapotban van, akkor oxitocin termelődik, ami elengedhetetlen a szüléshez. Ha az anya fél, aggódik, ideges adrenalint termel, ami megakasztja, leállítja a vajúdást.  – Gondoljunk csak az állatokra! Ha egy anyaállatot ellés közben megzavarnak, a vajúdása teljesen leáll, ( elmenekül vagy megvárja, míg elmúlik a veszély), és amint nyugalmi állapotban van, biztonságban érzi magát, ismét beindul a szülés.
Az, hogy benned milyen élmény lesz, nagyban múlik azon, hogyan gondolsz a szülésre. Egy érdekes élményként, beavatásként vagy szükséges rosszként?

De hogyan valósítható meg az ideális szülésed a kórházban?

Elsődleges, hogy ott szülj, ahol biztonságban érzed magad!

Ahhoz, hogy biztonságban érezd magad, érdemes ismerni a szülészetet ahol szülni szeretnél.
Tájékozódj milyen lehetőségek vannak a szülésre vonatkozóan az adott intézményben. Hogyan történik ott egy spontán szülés, mik a protokollok, stb.

Keress olyan támogatókat a szülésedhez, akikben megbízol és szimpatikusak számodra.
(Orvos, szülésznő, dúla) Akik megnyugtató és kielégítő válaszokat adnak neked a felmerülő kérdéseidre és partnerként kezelnek.

Azok az anyák akik tisztában vannak a szülés folyamatával, hogy milyen változásokra számíthatnak fizikailag és érzelmileg, bíznak a testükben, sokkal könnyebben szülnek, mint akik félelemmel és aggodalommal vágnak neki ennek az eseménynek.

Látogass el szülésfelkészítő foglalkozásokra, hogy ráhangolódj a szülésedre, a vágyaidra.

Olvass a témában. Kismamáknak szívből ajánlom : Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez c. könyvét.

Minden nőben ott van az a tudás vagy őserő, ami világra segíti a kisbabákat!

Mi segít neked kezelni a fájdalmat? Érdemes átgondolni, hogyan tudsz lazítani a vajúdás alatt. Mi segít neked, hogy kezeld a stresszhelyzeteket? Mi nyugtat meg, ha ideges vagy?
A relaxáció, vizualizáció is nagyon hatékony segítség a vajúdás óráiban.

Maradj aktív, amennyire csak lehet. A lelki felkészülés mellett fontos szerepe van a fizikai felkészülésnek is. A várandósság nem betegség, hacsak nincs olyan orvosi indok , ami miatt ágyban fekvés javasolt. Szerencsére már elérhetőek kifejezetten kismamáknak szánt mozgásformák is (kismamatorna, kismamajóga, aquanatal, születéstánc, hastánc, stb. ) A szülés folyamán annyi energiát használsz fel, mint egy 80 km-es túra alatt.

Ismerd meg az egyes beavatkozások előnyeit és hátrányait –megbízható, pártatlan forrásból!
Ha ismered a lehetőségeidet, hozzásegít ahhoz, hogy döntéseket tudj hozni, igényt tartasz – e egy beavatkozásra vagy inkább elkerülnéd. ( természetesen , ha te és a babád állapota lehetővé teszi )

Ismerd meg a fájdalomcsillapító módszereket. Hogyan tudod kezelni a fájdalmat? Milyen alternatív lehetőségek jöhetnek számításba? (masszázs, borogatás, illóolajok, akupresszúra stb.) Milyen gyógyszeres fájdalomcsillapító módszerek vannak? (kéjgáz, epidurális érzéstelenítés stb.)

Tiszteld a testedet és hallgass rá. A női test csodálatosan van megalkotva, hiszen, ha az anya ellazult, a test tudja a dolgát. Egyértelműen fog jelezni a szülés alatt, hogyan viselkedj, milyen pozíciókat vegyél fel. Akár sétálva, állva, négykézláb, guggolva, olyan testhelyzetet fogsz felvenni, ami a baba haladását leginkább segíti.

Készülj fel arra az eshetőségre, ha az események mégsem az elképzeléseknek megfelelően alakulnak. Mindig érdemes felkészülni olyan eshetőségekre, amelyek az eredeti terveidben nem szerepeltek. (pl.: császármetszés, koraszülés esete, stb…)

Az ideális szülés nem feltétlenül jelenti a teljesen beavatkozás mentes, háborítatlan szülést!
Az ideális szülés azt jelenti, hogy az anya kezében van az irányítás a szülését illetően.
Lehet számára gyönyörű élmény a szülés akkor is, ha vajúdás alatt elbizonytalanodott és mégis EDA-t kért, vagy császármetszéssel szült. Minden szülés csodálatos a maga nemében.
Találd meg te, hogy neked mi az ideális.

Kutatások bizonyítják, hogy ha van az anya mellett segítő, aki megszakítás nélkül jelen van a szülésnél, azok az anyák pozitívabb élményként élik meg a szülést, kevesebb beavatkozás válik szükségessé, a vajúdás ideje lerövidül, kisebb a császármetszések aránya, könnyebben kialakul a kötődés az anya és a baba között és sikeresebb a szoptatás.
Ezért kiemelt fontosságú, hogy kik vannak jelen a szülésednél. Fontos, hogy támogató légkör vegyen körül, ahol biztonságban érzed magad.

Ha szeretnél többet kapni, személyes tapasztalatokat szerezni, fájdalomkezelési technikákat elsajátítani szeretettel várlak a tréningjeimen.
A FelkéSZÜLÉS tréningről itt olvashatsz, jelentkezhetsz.

„ A szülés kitüntetett jelen, amely magával hozza a múltat és előrevetíti a jövőt! „
Kívánom, hogy gazdagodjatok egy pozitív szülésélménnyel, amiből töltekezhettek!
Kovács Katalin (szüléstámogató és gyermekágyas dúla, DONA)
06-30 688 1997, katadoula@gmail.com
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?