Az anya és apa szerep valószínűleg a legnagyobb felelősséggel jár, amit az ember vállalhat. Életre szóló, állandóan változó feladatokat kínáló szerepkör ez, amit magától értetődőnek tekintünk, ugyanakkor sokszor küzdünk a szülői feladataink kapcsán elégtelenségérzéssel – vajon elég jól csinálom, jó szülő vagyok? A szülők számára nincs külön iskola, az anyaságot nem tudjuk felkészítő tanfolyamokon, vagy könyvekből megtanulni.
Anyává válunk, vagy valami mindig is a nőben rejlő képesség bontakozik ki bennünk a gyermekünk születése által? Mi kellhet az elég jó anyaság eléréséhez és milyen tényezők nehezíthetik az ayává válás lelki folyamatát?
Daniel Stern szerint anyává komoly belső munka által válhatunk. Az anyai működésmód nem a régebbi már meglevő működések egyszerű átállítódása a várandósság és a szülés által, hanem valami teljesen új létrejötte a már meglevő gyerekkorból hozott élményekből, érzésekből, és a későbbiekben formálódó tervekből, vágyakból, ismeretekből.
A szülés szerepe
Sokan gondolják azt, hogy anyává a szülés által válik egy nő, pedig tévedés azt hinni, hogy anyává a szülés vagy a baba kézbevétele által válhatunk. Sok nő, akinek negatív szülésélményben volt része évekig tartó bűntudattal küzd, újra és újra feltéve a kérdést: „Valóban jó anya vagyok?”.
A szülés a nő életének kulcsélménye. Komoly segítőtársunk az anyává válás útján, erőt adó, a mindenhatóság érzését nyújtó élmény, de egyben mesterünk és tanítónk a fájdalom, a lemondás és az áldozatvállalás terén. Mégsem innen számítható egy anya születése, a valódi kezdetek nagyon régre nyúlhatnak vissza. Az anyává válás folyamat, nem egyetlen pillanat eredménye, amely ha a konkrétumok szintjén szemléljük egy kislány megszületésével veszi kezdetét.
A hozott – szerzett szülői minta
Az anya és a kislánya között kialakuló kapcsolat, az újszülött kortól átélt anyai gondoskodás élménye adja az alapot az anyasághoz. Később a cseperedő kislány az anyját utánozva, vele azonosulva alakítja ki a női és anyai szerepeket. Az anya általa megélt és belsővé vált tulajdonságai elevenednek meg a kétéves kislány játékában, amikor a játékbabájával játszik.
A gyerekkorban és a későbbiekben ellesett, látott egyéb női minták (nagymamák, nagynénik, szomszédasszonyok, tanárnők és vágyott ideálképek) kiegészítik, esetenként helyesbítik a saját anyától átvett mintát.
Aztán a felnőttként-várandósként-tudatosan szerzett, gyűjtött információk (könyvek, filmek, tanfolyamok) az anyaságról szintén segítik a szülővé válást.
Ha önmagunkon túlra is tekintünk, akkor a családjainkból hozott és átörökített ún. generációk közötti minták átadódása és a minket körülvevő gazdasági-társadalmi-kulturális közeg is befolyásolja az anyaságról alkotott képet, az ezzel kapcsolatos elvárásokat és hiedelmeket.
Minden nőben kialakul a fentiek hatására egy belső kép önmagára, mint anyára, a párjára mint apára, és a megszületendő gyermekükre vonatkoztatva.
Ezt a belső képet gazdagítja, alakítja, módosítja a várandósság a szülés, és a szülést követő egy évig kihúzódó gyermekágy (perinatális–szülés körüli időszak), mint konkrét tapasztalat, szembesülési és felkészülési lehetőség.
A várandósság és a szülés, mint személyiségérlelő események
A szülésig eljutva már igen régóta tartó komoly lelki munka zajlott és zajlik le. A várandósság és a szülés által sajátos élményeket élhet át egy nő, amelyek segítik-mintegy felkészítik -őt a gyermekágy és az első hónapok megpróbáltatásaira.
A szülés és a várandósság szembenézésre kényszerít-mit tudunk kezdeni a bizonytalansággal, a félelmeinkkel, a fájdalommal, hogyan éljük át veszteségeinket, mennyire vagyunk képesek önátadásra, elengedésre, érdekeink képviseletére, felelősségünk megtartására.
A szülés során egyszerre kell megélnünk az elengedést, önátadást és a beavatkozások feletti döntés kapcsán az irányítás megőrzését és a felelősségvállalást. A bizalom, hit és bátorság mellett az óvatosság, tájékozottság, felelősségvállalás tulajdonságait bontakoztathatjuk ki magunkban, s ezen jellemzők a szülői ténykedésünk során is nélkülözhetetlenek maradnak.
A szülés nem minősít, csak tükröt tart és jelenbeli lehetőségeinkhez képest erősít és tanít. Persze csak az idő múlásával vagyunk képesek így látni a szülésünket, amikor leszámoltunk csalódottságunkkal és elvárásaink meg nem valósítása miatti fájdalmunkkal.
S ami a szülés után jön….
A szülés során az anyává válást testi és hormonális változások is segítik: az oxitocin, amit „szeret-hormonnak” is neveznek, segít a babával való összehangolódást testi szinten is, a tejtermelés megindításával a szoptatás révén erősíti a szeretetkapcsolatot, az anyai érzések megjelenését.
A születést követő időszak jelentős állomás az anyává válásunk folyamatában. Innentől kezdve igazodik a belső anya kép a külső valósághoz, a várandósság alatti fantáziák helyébe lép megszületett gyermekünk.
A természet gondoskodott arról, hogy a babák megkaphassák azt a gondoskodást, ami jár nekik. Biológiailag programozva vagyunk a kötődés kialakítására. Az anya számára a baba jelenléte-az ő ún. kötődési viselkedése (sírás, mosolygás, hangadás, szemkontaktus, szopás, közelség keresése stb.) kiszolgáltatottsága, védtelensége az anyai gondoskodás megindulására sarkall.
A kötődés (szeretetkapcsolat) kialakulása szempontjából fontos az első 24-36 órás időszak, az újszülött jelenléte, a vele való fizikai-testi kapcsolat, a szoptatás lehetősége. De hasonlóan meghatározó állomás a kötődés létrejöttében a szemkontaktus kialakulása anya és csecsemője között az első hónap végére, az első anyára irányuló tudatos mosolygás hat hetesen és az anyának szóló megkülönböztetett érdeklődés, figyelem és az idegenek elutasítása félévesen. A kötődés kialakulása a méhen belül indul, a szüléskor megerősítődik és a továbbiakban szilárdul meg.
Itt megint csak azt láthatjuk, hogy az anyává válás folyamatos, a gyermekünkkel való együttlét állandóan alakítja, erősíti, fejleszti szülőségünket, újra és újra lehetőséget kapunk anyai érzéseink kibontakoztatására, a gyermek felneveléséhez szükséges képességek kialakítására.
Az anyává válás folyamatában a következő fontos lépés a gyermek ellátása, gondozása, nevelése során létrejövő tapasztalatok átélése, a szülői kötelességekkel való szembesülés.
A 24 órás szolgálat és készenlét új érzékeket és képességeket fejleszt ki a nőben, teherbírása, áldozatvállalása határai kitolódnak, ereje megsokszorozódik.
Ebben a fázisban az apa szerepe óriási. Érzelmi biztonságot ad a nő számára, elismerésével megerősíti anya szerepében, a terhek megosztásával hozzásegíti őt a pihenéshez, alváshoz.
A környezet támogatása, a párból családdá válás, a saját élet feletti kontroll megtartásának érzése határozza meg azt, hogy egy nő mennyire képes önmagát hatékony (kompetens) anyának megélni. Az apává, nagyszülővé válás az anyává válás kísérője, a formálódó anya szerep befolyásolja a párkapcsolatunk alakulását, saját anyánkkal és anyósunkkal való viszonyunkat.
A lelki veszélyeztetettség az anyaság kapcsán
A szülés körüli időszak a testi-lelki-szellemi változások ideje. A várakozás önfeledt öröme mellett a félelmek, a változások feletti kontroll elvesztése miatti bizonytalanság, az elvárások, vágyak és valóság közötti különbség miatti csalódottság is kísérheti.
Akár akarjuk, akár nem felfokozott érzelmeink rákényszerítenek a velük való szembenézésre, az anyaságunk útjába álló akadályokkal, problémákkal való foglalkozásra. Rég elfeledettnek hitt élményeink újra felbukkannak, múltbeli fájdalmaink és hiányaink újult erővel jelennek meg jelenbeli életünkben.
A szülővé válás folyamata gyakran aktualizálja, felszínre hozza a szülők saját gyerekkori emlékeit, pszichikailag fel nem dolgozott konfliktusait.
A teljesség igénye nélkül tekintsük át, hogy mik befolyásolhatják az anyasághoz való viszonyulásunkat, milyen kockázati tényezőkkel számolhatunk személyes élettörténetünk kapcsán.
1. A szülői szerepet érintő korábbi traumák, sérülések pl. a korai anya-gyerek kapcsolat zavara, rossz szülői bánásmód (elhanyagolás, bántalmazás), a szülő elvesztése (válás, halál, gyermekvédelmi gondoskodásba vétel).
2. A szexualitást érintő korábbi traumák, sérülések pl. szexuális bántalmazás átélése gyerekként, nemi erőszak áldozatává válás.
3. Veszteségek, feldolgozatlan gyász pl. korábbi terhességmegszakítás, vetélés, gyermek halála, szülő halála, bármilyen olyan veszteség, ami komoly érzelmi megterheléssel járt és feldolgozatlan maradt.
4. A várandósság, illetve a gyerekvállalás elutasítása pl. nem kívánt, nem várt, kikényszerített terhesség, a változásoktól való félelem.
5. A szülői szerepre vonatkozó szerepválság megléte, felkészületlenség a szülőszerepre pl. fiatal vagy túl idős anyai életkor, nem várt vagy rosszul időzített terhesség, saját szülővel feldolgozatlan konfliktus, követhetőnek ítélt szülői minta hiánya.
6. A nőiség megélésével kapcsolatos problémák pl. önmagunknak, mint nőnek az el nem fogadása, a saját női test, a nőiségben rejlő értékek elutasítása.
7. A személyes és a családi előtörténetben a szülés – születés körüli komplikációk szerepelnek pl. saját traumatikus születés – szülésélmény, női hozzátartozók negatív szülésélménye, újszülött, vagy anyai halál előfordulása a családban.
8. Sajátos személyiség tényezők említhetőek, amelyek nehezíthetik a szülő szerepben való megfelelésérzést pl. tökéletességre törekvés (perfekcionizmus), túlzott megfeleléskényszer, erős dominanciatörekvés, a kontroll elvesztése miatti félelem.
9. Aktuális párkapcsolati válság, az érzelmi támogatottság hiánya.
10. Anyagi – társadalmi tényezők pl. szegénység, lakhatási probléma, munkanélküliség, tartós betegség.
A nők háromféle beállítódással viseltetnek a várandóssággal – anyasággal – kapcsolatban:
1. a babavárást, a szülést és a csecsemőkort borzalmas, nehezen elviselhető életszakasznak élik meg és szenvednek tőle;
2. kibírhatónak, mások által is végigcsináltnak, tehát önmaguk számára is elviselhetőnek tartják;
3. saját személyes fejlődésük, érésük, kibontakozásuk részeként élik meg, örömmel fogadják, a benne rejlő ambivalenciát megértéssel kezelik.
Nem kell sok ahhoz, hogy a harmadik csoportba tartozhassunk. Vágy, elhatározás, bátorság és kellő aktivitás révén találhatunk olyan terepet (barátnő, partnerünk, pszichológus, dúla, kismama csoport, stb…) ahol nem csak megéljük, de meg is értjük érzéseinket, a bennünk zajló változásokat tudatossá téve a felkészülés és a szülővé válás időszakát.
Az időben igénybe vett pszichológiai segítség komoly megelőző hatással bír. Legszerencsésebb ha már a gyerek vállalást megelőzően rendezzük érzelmi zűrjeinket, külső és belső konfliktusainkat. Segítjük ezáltal a foganást és a komplikációmentes várandósságot.
Ha a várandósság által felkínált lelki áttetszőség időszakát használjuk fel arra, hogy feldolgozzuk a zavaró problémákat, azzal megelőzhetjük a szülői működés zavarait és segíthetjük a kötődés kialakulását.
A szülést követően a problémák és a szenvedés nyílttá válásakor a kisbaba mellett nehezebb a segítség felé fordulás, de mégis fontos, hiszen megelőzhető egy hosszadalmas és tartós betegség (depresszió) kialakulása.
Anyának nem születünk, anyává válni hosszadalmas és komoly lelki munka, egész embert kívánó életfeladat. Egy gyerek születése nem csak a szülővé vált emberpár mindennapi életét változtatja meg, hanem egymáshoz és szüleinkhez való kapcsolatunkat, az egész élethez való hozzáállásunkat. A kihívásokkal való szembenézés, a nehézségek és problémák felvállalása, az ambivalens (ellentmondásos) érzések elviselése a szükség szerint igénybe vett segítség a szülővé válást a személyiségünket érlelő, kiteljesítő és gazdagító élménnyé változtatja át.
Várom véleményeteket, észrevételeiteket, megkereséseteket:
Ferenczi Bea pszichológus – családterapeuta – dúla
06 30 833 5562
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!