HA SZERETNÉL HOZZÁJÁRULNI az egyensúlyhoz, mert bármi módon elégedettebb lettél, önbizalmat és tisztánlátást merítettél abból, amit tőlem kaptál.  Most megteheted, hogy te is adsz!

Sokan fejeztétek már ki a hálátokat irányomba, mert a munkámból erőt és tudást merítettetek. Én pedig hálás vagyok a visszajelzésekért nektek! <3

Dolgozom most egy fontos projekten, amivel sok kismamának tehetném szebb élménnyé és könnyebbé a szülést. Ez a projekt segíti majd a tényszerű tájékozódást, lehetőségeket, utakat mutat. Emellett segítene a gyermekágyas időszak kihívásait magabiztosan kezelni, feszültségmentesíteni. Célom, hogy örömtelivé varázsoljam ezt az időszakot minél több szülés előtt álló Nő számára, visszavezetve őket a női-őserő alapjaihoz, hogy a szülés a maga szentségében megélhető legyen!
Akár kórházban is. Egyelőre részleteket nem közölhetek, de amint lehet megteszem!

Ennek a sikeres létrejötte bizony anyagi ráfordítással is jár részemről. Ha jobb eszközöket tudok beszerezni, sokkal hatékonyabban tudom végezni a munkám és még több embernek segíthetek.
Szeretettel és felelősséggel végzem a feladatom és buzog bennem a lelkesedés ezzel a projekttel kapcsolatban.
Ezzel együtt minden összeállított dokumentum, videóanyag, hangfelvétel nekem idő és energiabefektetés. Ezt nagyon szívesen teszem  és most megnyitom azt a kaput, amin keresztül nemcsak kifelé, hanem befelé is áramolhat a segítség és a szeretet.
Ha úgy érzed tettem érted valami fontosat vagy hasznosat kérlek támogasd a munkám, hogy még több embernek segíthessek!

A felajánlás mértéke tőled függ. Ha adsz, annyit adj amennyit SZÍVesen ajánlasz fel egy jó ügy érdekében! Ez lehet párszáz forinttól, pár tízezerig terjedő összeg.
Az alábbi számlaszámra utalva tudsz nekem küldeni:
11600006-00000000-82037826
Kovács Katalin
Erste Bank Zrt 🌺
Kérlek a közleményben tüntesd fel, hogy „adomány”.

Hálás köszönettel: Kata

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?