Szoptatásról kezdőknek és újrakezdőknek

A szoptatásra úgy készülhetünk fel a legjobban, ha már a várandósság alatt tájékozódunk, és minél több ismeretet felhalmozunk. Sokszor előfordul, hogy ellentétes információkat találunk ugyanarról a témáról. Összeállításunkban a leggyakoribb félreértésekre és hibákra is kitérünk. Tanácsaink segítségével elkerülhetik az első hetek buktatóit.

Beszélgetés a dúla szerepéről

A dúla, más néven asszonytársi segítő, általában maga is szült már. A dúla a szülés terén képzett, de egészségügyi tevékenységet nem végző segítő, nem hallgat szívhangot, nem végez vizsgálatokat.
Feladata elsősorban az anya érzelmi és fizikai szükségleteinek kielégítése.

Az a bizonyos (kora)szülés élmény..

Be kell vallanom magamnak, hogy még nem vagyok túl rajta. Nem vagyok túl a kisfiam születésének körülményein, ami olyan mély nyomot hagyott bennem, amit azóta is próbálok helyre rakni. Egyre könnyebb, de időről - időre jön az érzés és leránt. Sokszor álmomban. Számtalanszor hallottam már: Engedd el!, Hagyd már!, Lépj tovább! De ez nem így működik. Még nem megy, mert nincs itt az ideje. El kell „fájnom” a történteket. Meg kell ezt engednem magamnak, hogy aztán emelt fővel, erőtől duzzadva lépjek tovább. Hiszem, hogy vagy megtanulom egyszersmind a leckét, vagy újra és újra megkapom. Így hát keményen dolgozom rajta.

Miért jó a kenguruzás?

A mai nap nem egy átlagos szerda. A világ ugyanis ma ünnepli a kenguru módszert, a koraszülött babáknak ezt a természetes, mégis – vagy éppen ezért – rendkívül hatékony gondozásának módját.

Ebből az alkalomból szeretnénk mi is egy rövid cikkben bemutatni olvasóinknak a kenguru módszert.

A szülés fájdalma

Éva átka. A szülés fájdalma.

A Krisztus utáni második század végéig a szülést az élet ünnepléseként tartották számon. Az őskorban vallási rítus volt, felnéztek a szülő nőkre (és a nőkre általában), becsülték, tisztelték őket. Az emberiséget kezdetektől fogva lenyűgözte a természet és az anyaság misztériuma. Bár az ókori orvoslásban  a férfiak kezébe került a a vezető szerep, a szüléshez való hozzáállás nem változott. Ékesen bizonyították ezt Hippokratész, Arisztotelész vagy Soranus tanai, akik mind úgy gondolták, teljesíteni kell a szülő nők szükségleteit és kívánságait, illetve segítőtársat kell biztosítani melléjük.

Szabad a szex a terhesség alatt?

Nagyon sok kérdés merül fel a nőgyógyászati rendeléseken a terhesség alatti nemi élettel kapcsolatban. Ráadásul a köztudatban keringő tévhitek csak fokozzák a bizonytalanságot.

Ha nem vagy veszélyeztetett terhes, a szex önmagában nem ártalmas. A magzat kiváló védelemben, biztonságosan fekszik az anyaméhben, a magzatvízben egy átlagos fizikai hatás semlegesítődik, eltompul. Természetesen ez csak zárt méhszáj, megtartott nyakcsatorna és álló burok esetén igaz - tehát csak problémamentes terhesség esetén.

A szülés valódi természete kiállítás Debrecenben

"A szülés valódi természete" címmel, Magyarországon és külföldön intézményen kívül szült édesanyák fényképeiből készítettünk kiállítást. Ezeken a szép, háborítatlan szüléseket ábrázoló amatőr képeken keresztül szeretnénk megmutatni az élettani szülés szépséges pillanatait.

A kiállítás körbejárja az országot és hamarosan megérkezik Debrecenbe is.

A magzat lelki élete

Új keletűnek tűnik a szemlélet, hogy a pocakban fejlődő babának is figyelmet szenteljünk, pedig nem az. A magyar pszichoanalitikus, Ferenczi Sándor már 1913-ban így fogalmazott: „Állíthatjuk, hogy az intrauterén lelki életből maradt emlékezések befolyásolják a születés után kibontakozó gyermeki lelkületet.” (idézi Raffai, 2002)

Csak a nyugati medikalizált orvosi gyakorlat vallotta, hogy az embergyerek, aki nem tudja kifejezni érzéseit, nem is érez. Más kultúrák, így az indonéziai, japán, kínai a gyereket születésekor 1 évesnek tekintették, megadva a fogantatástól eltelt fejlődési időnek is azt az elismerést, amit megérdemel. Hiszen „a baba az anyaméhben, a kapcsolat erőterében olyan érési folyamaton megy keresztül a kilenc hónap alatt, mint megközelítőleg sem a születési utáni teljes életidejében.” (Raffai, 2002, 53-54. o.)

Terhesség és a vegetáriánus táplálkozás

- Biztosítható-e a terhesség esetén szükséges tápanyagbevitel vegetáriánus étrend esetén?
- Mit tegyen az anya, ha várandóssága idején is folytatni kívánja a vegán étrendet?

Szórád Ildikó dietetikus szakértőnk cikke.

Minek legyen még dúlám is? Elég, ha a párom támogat…

Nem könnyű a kispapa helyzete sem. Még nem találkoztam olyan leendő apával, aki ne tette volna fel a kérdést magának: „Rendben, de mégis mit fogok én ott csinálni?!” A dúla segíthet neki is feltalálni magát, mutathat olyan fogásokat, technikákat, amelyekkel hatékonyan tudja enyhíteni a kontrakciók fájdalmát. De arra is nagyon jó a dúla, hogy megnyugtassa a folyamatban kevésbé járatos férfit: ami most zajlik, az úgy jó, ahogy van, minden rendben van, minden jól van. Mert sokszor történik olyasmi, amelyről nem könnyű – teszem azt, egy első babáját szülő párnak – eldönteni, hogy ennek most örülni kell, vagy aggódni miatta.

Alkategóriák