Feltámadás

Van, amikor tudod, mi lesz a vége és mégsem szállsz ki.
Tudod előre, hogy félni fogsz, tudod, hogy fájdalommal fog járni, tudod, hogy nem lesz, aki letörölje a könnyedet, magadra hagynak, és egyedül kell végigcsinálni mindent a sötétben, tudod, hogy oda kell menned és mi lesz a vége – és mégis hagyod, hogy megtörténjen. Hagyod, mert a Sors nagyobb nálad és tiszteletben tartod nagyságát.
Maradsz és megcsinálod, hogy hitelesítsd az életutadat, maradsz, mert előbb vagy utóbb be kell töltened a feladatod úgyis. Félelem, sötétség, szenvedés, szorongás, rettegés, kétségbeesés, vigasztalanság, fájdalom, nyüszítés és zokogás…
Hányszor belehaltunk már az életbe. Mert az élet sokszor úgy hozta, hogy végig kellett menjünk a magunk Via Dolorosa-ján.
 
S amennyi halál, annyi feltámadás. Elhiszed?
Hányszor belepusztultál már az egyedüllét fájdalmába, vagy épp az egyedüllét hiányába, a szeretetlenségbe, az ürességbe, a közönybe vagy a gyűlöletbe, ami körülvett, vagy, ami benned megszületett. Belepusztultál a zajba és a csendbe, belepusztultál a hajszába és a semmit tevésbe, egy vallomásba, amit nem viszonozhattál vagy egy szóba, amit nem kaptál soha meg. Belehaltál egy diagnózisba, belehaltál te magad is egy temetésbe, egy sírba, mert elszakadtatok egymástól.
Belehaltál, megdermedtél, mint egy élettelen test úgy járkáltál az életedben tovább. Lelked megfagyott s úgy tűnt ez örök állapot, ami soha nem szűnik meg jeges űrrel kitölteni teljes önvalódat. Emlékszel ilyenre? Akkor úgy tudtad, nincs más opció, mint ez. Nincs jövő és nincs többé napfény és nincsen reggel. Neked már nincs.
És aztán mégis Valaki minden akadályt átlépve kezébe vette az életed sebét s addig melengette fényes kezében és fénylő tekintetében, mígnem olvadásnak indult dermedtséged és apró csöppekben hullott alá érzelmed gazdag fájdalma.
Mindezeket a könnyeket edénybe gyűjtötte és miután a lelked alkímiája igazgyöngyökké érlelte azokat, gyöngysorrá fűzte és a nyakadba tette. Feltámadásod ékszere ez, viseld büszkén és bátran, méltó embervoltodhoz, törékeny életedhez, lelked gazdagságához. Újjászületésed erénye, - hadd lássa mindenki, aki most még csüggedt és kétségbeesett. Hadd merítsen belőle, belőled erőt és bátorságot. -
Halotti lepledet ragyogó palástként rád terítette, hisz királya, királynője lettél életednek. Már te uralod önmagad, s nem a fájdalom és a keserűség. Nem külső hatalom uralkodik fölötted, hanem a Legnagyobb, ami kormányozhat, életed Ura, aki benned él, lelked legmélyén lakik, ott, ahová soha nem ér a halál dermesztő, jéghideg keze.
Minden sötét éjszaka után reggel jön, minden kétségbeesés után békesség, minden halál után feltámadás, mely fénnyel és békességgel tesz téged magad is fénylővé ás áldássá.
Legyen Áldott Ünneped!
/csomazsuzsannaéva/