Rólam

Kovács Katalin vagyok, szülésfelkészítő tréner, szüléstámogató és gyermekágyas dúla.  A kislányom születése maga volt a csoda, megtapasztalhattam mennyi erő lakozik bennem. A középső fiam születése pedig rávilágított arra, hogyan engedjem el az elképzeléseimet, és működjek együtt azzal, amit a helyzet kínál és hogyan hozzam ki belőle a legtöbbet.
A harmadik gyermekem születése nem volt zökkenőmentes, de annál több személyes tapasztalattal gazdagodtam általa.

A szülésre úgy tekintek, mint egy kulcsélményre, aminek meghatározó jelentősége van, kihat mind a szülő nő, mind pedig a kisbaba további életére. Akár pozitív, akár negatív is az élmény mindenképpen  örök emlék marad számunkra. Nincs tökéletes szülés, mindenkinek más az ideális, amit ott és akkor meg kell élnie.

 

2011 elején végeztem egy dúlatréninget, majd a későbbiekben a DONA International szüléskísérő dúla képzését Dézsi Réka vezetésével (Szombathelyen, később Debrecenben kétszer). Továbbá részt vettem postpartum doula (DONA) képzésen is, hogy a gyermekágyas időszakban is teljes körű támogatást nyújthassak a családoknak. 2012 óta tartok szülésfelkészítő csoportokat, 2014- ben befejeztem a szülésfelkészítő oktató képzést. 2015-ben részt vettem Spinning Babies képzésen ( Ginny Phanggel), így a vajúdás alatt kedvező pozícióba hozható a baba, illetve a várandósság folyamán a technika segíthet a nem fejvégű fekvésben levő ( faros, haránt, stb.) babák helyes beilleszkedésében. 2015- ben részt vettem Marina Alzugaray képzésén, a fő téma a testközpontú szülésfelkészítés volt (mozgással, tánccal, vízben is)  2016- ban bővítettem az eddig összegyúrt módszereimet sámánisztikus módszerekkel a szülés felkészítésben és a szülés alatt.
2011 óta támogatom az anyákat dúlaként a várandósság alatt, a szülés folyamán és a gyermekágyas időszakban.
A szülésfelkészítő csoportokat, eleinte egy pszichológus, dúla társammal együtt tartottuk. 2013 ősz óta egyedül vezetem a csoportokat.
Szülésfelkészítőként létrehoztam egy könnyen elérhető, színes, izgalmas felkészítőt ahol nem "csak" információkat kapnak a párok, hanem tapasztalatszintű élményekkel is gazdagodnak, amik jól alkalmazhatók a várandósság és szülés idején, sőt sokszor utána is.
Folyamatosan bővítem ismereteimet, olvasok, tapasztalatot gyűjtök és képzésekre járok, hogy minél többet nyújthassak a hozzám forduló kismamáknak, anyáknak.

Minden élmény, érzés, amit átélsz közvetlenül hatással van a babádra is. Minden nőnek jár a méltó szülés és minden gyermeknek jár, hogy méltón születhessen meg. Ez nagyon fontos útravalója az életének, és nem mindegy hogyan és milyen körülmények között érkezik ez a kis lélek a kinti világba...

Budapesten élek a gyermekeimmel, nagyrészt itt vagyok elérhető, valamint Debrecenben a tréningek idején.
 Hivatásom során holisztikusan segítek az anyáknak (test és lélek szintjén is) és ötvözöm a régi hagyományokat, tudást a modern kor nyújtotta előnyökkel, lehetőségekkel.
A miben segítek menüpont alatt részletesen olvashatsz arról, hogyan tudok segíteni neked.