Miért félünk a szüléstől?

A félelmeink mélyen bennünk gyökereznek. Természetes, ha félünk a szüléstől, hiszen egy olyan dologra készülünk, ami ismeretlen. A régi korok anyáinak még adott volt a lehetőség, hogy szülést, szüléseket lássanak, a maga minőségében, természetességében. Így mire ők eljutottak oda, hogy életet adnak, volt egyfajta bizalmuk a szülésben.

Manapság ez a lehetőség kiveszett, legalábbis kevesen mondhatják el, hogy volt lehetőségük szülésnél jelen lenni. Hordozzuk magunkban az elmúlt generációk traumatikus szülésélményeit, anyáink, nagyanyáink elmeséléseit. A várandós kismamák jelenlétére mindenkiből dőlnek a szüléstörténetek, ezek között találunk pozitív élményeket, de sok elborzasztó történetet, rossz tapasztalatot. Az interneten böngésszük a „terhesség hétről-hétre” rovatokat, fórumokat, faljuk a cikkeket. Keressük a kulcsot a „jó” szüléshez, ami lehetőleg fájdalommentes és gyors.

A média által közvetített képek a szülésről sem fedik a valóságot. Mikor is anyukának az utca kellős közepén elfolyik egy liter magzatvize, majd mindenki fejvesztve kapkod, száguldanak a kórházba, a következő képkockán pedig mindenki a kiabáló anyát irányítja arra vonatkozóan, hogy nyomjon, majd két perc múlva megszületik az egészséges újszülött, aki hangos sírással adja a külvilág tudtára érkezését a földi világba. Az anya minden fájdalmat elfelejt, a szülést kísérők és az apa az örömtől könnyes szemekkel üdvözlik az újszülöttet.

A valóság azért ennél árnyaltabb. Nem feltétlenül kell, hogy a szülés borzasztó, fájdalmas és keserves legyen. Lehet egy szép élmény is, amire szívesen emlékszünk vissza, amit a maga teljességében megélünk, átélünk a nehéz pillanatokkal együtt is.

Miért félelmetes a szülés?

A fent említett gondolatok erősen rányomják a bélyegét a szüléshez való hozzáállásunkra.
Félünk a fájdalomtól, hogy miként birkózunk meg vele. Félünk az ismeretlentől. Idegen közeg a kórház, ahol nem szívesen töltünk időt, így ez is frusztrációt okoz bennünk. Félünk attól, hogy mégis milyen érzés lesz a vajúdás.

Nézzük a szülés videókat az interneten, olvassuk a könyveket, meg az különböző fórumokat, de a túl sok egymásnak ellentmondó információ tengerében elveszünk.

Félünk attól, hogy a babánknak valami baja esik, félünk a felesleges beavatkozásoktól, félünk a gátmetszéstől, félünk attól, hogy a párunk tud-e majd támogatni. Félünk attól, hogyan fogunk viselkedni a szülőszobán. Félünk, hogy nem tudjuk „jól teljesíteni” a feladatot. Félünk az ismeretlentől.

És igen, félünk saját magunktól. Attól, hogy egy ilyen energia, mint a szülés mit fog velünk művelni. Ki kell bontakoznunk, átengedni az irányítást, elengedni a magunkkal szemben támasztott elvárásokat, elengedni a másokkal szemben támasztott elvárásokat is, elengedni a szégyenérzetet, a megfelelési kényszert, a tökéletességre való törekvést, a babánkat és Magunkat.

Félünk elengedni magunkat, odadobni ennek az erőnek. Tartunk attól, hogy ordítunk majd, kiabálunk, vonaglunk, kiszámíthatatlanok vagyunk, elvesztjük a kontrollt.

Eddig túl sok korlátot vettünk magunkra és tettünk magukévá 20-30-40 év alatt. Felgyűltek bennünk az elvárások, a minták, amiket most mint a rozsdás láncokat kell ledobni magunkról – és ez ijesztő. Senki nem mondta, hogy ez ilyen. A szülés komoly önmunka, mely csodálatos lehetőségeket rejt magában. A Szülés – Elengedés. Áttranszformál teljesen, majd a gyermekeddel együtt te is újjászületsz.
A szülés beavatás, a második vérmisztérium. Beavatás az anyaság világába. Egy részed meghal benned és új részed születik, Az Anya. Az, hogy ez hogyan szeretnéd átélni csak rajtad áll. Merj szembenézni a félelmeiddel! Hadd menjen! Engedd el…

Kovács Kata