A dúla, más néven asszonytársi segítő, általában maga is szült már. A dúla a szülés terén képzett, de egészségügyi tevékenységet nem végző segítő, nem hallgat szívhangot, nem végez vizsgálatokat.
Feladata elsősorban az anya érzelmi és fizikai szükségleteinek kielégítése.

 

A szülés egy rendkívül érzékeny esemény a nő életében. Minden ott elmondott szó, tett beleég a tudatába, ezért fontos, hogy kik vannak vele a szülés alatt.
Egy szép szülésélmény magabiztosságot, erőt, büszkeséget ad egy életre.
A kisbabának is fontos, hogyan érkezik, a születése egész további életére kihat.

Egy kb. 700 esetet feldolgozó kutatás szerint, amelyet Marshall H. Klaus és munkatársai készítettek, a dúlák által támogatott szüléseknél jelentősen kisebb arányban került sor beavatkozásokra, mint azoknál a szüléseknél, ahol az anya nem kapott asszonytársi segítséget. Császármetszés 50%-kal, oxitocin infúzió használata 40%-kal, epidurális érzéstelenítés pedig 60%-kal kevesebbszer fordult elő. Ezen kívül a kutatás más pozitív hatásokat is kimutatott: az anya ritkábban lázasodott be, a babák kevesebb napot töltöttek intenzív osztályon. A szoptatás sikeresebb, a gyermekágyi depresszió ritkább volt.”

A Születés Hetén arról is beszélgetünk, hogy:

– Mit tehet értem a várandósság alatt?
– Szükség van -e dúlára, ha az apa is jelen lesz?
– Hogyan segíthet a dúla a szülőknek egy ideális szülésélmény átélésében?
– Miért lehet rá szükség?
– Mit tehet, hogy pozitív szülésélményhez segítse a szülőket?

A dúlákról:

„A támogatás feltétel nélküli.

A támogatás hallgatás, nem ítélkezés, nem a saját történetünk mesélése.

A támogatás nem ad tanácsot, de felajánl egy zsebkendőt, egy érintést, egy ölelést, a gondoskodást.

Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának felfedezni, amit érez, és nem azért, hogy elűzzük az érzéseit.

Azért vagyunk, hogy az anyának segítsünk megkeresni a lehetőségeit, és nem azért, hogy megmondjuk, melyiket válassza.

Azért vagyunk, hogy a lépéseket átbeszéljük az anyával, és nem azért, hogy ezeket meglépjük helyette.

Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának megtalálni a saját erejét, és nem azért, hogy megmentsük és megsebzetten otthagyjuk.

Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának ráébredni arra, hogy tud önmagán segíteni, és nem azért, hogy levegyük ezt a felelősséget a válláról.

Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának megtanulni, hogy választhat, és nem azért, hogy szükségtelenné tegyük számára a nehéz döntések meghozatalát.”

2011.05.04., 11:30: Babamosoly Bababolt, Debrecen, Kossuth u. 11. 1/1.

Az előadás INGYENES!

Várok mindenkit szeretettel!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?