Születés Hete 2015 Debrecen – Mivel készülök én?

Idén ismét megrendezésre kerül a Születés Hete Rendezvénysorozat. Ebben az évben ismét találkozhattok velem (is) a Születés Hetén. Immár 5. alkalommal tartok előadást, hogy eloszlassam a szüléssel kapcsolatos kételyeket, aggodalmakat. Mint minden évben idén is minden programon ingyenes a részvétel. Várlak Szeretettel!  Mivel készülök?

Születés Hete 2015 Debrecen

Előzetes program 2015 Születés Hete Debrecen Ebben az évben is megrendezésre kerül a Születés Hete Rendezvénysorozat Debrecenben. Minden programon ingyenes a részvétel! Kérlek, ha időd engedi küldd el a programot várandós és kisbabás barátaidnak ismerőseidnek, hogy ők is értesüljenek a lehetőségekről.

Jó látni titeket…

Ma a 2015 szeptemberi FelkéSZÜLÉS Tréning résztvevőivel találkoztunk, már a babákkal együtt, hogy megbeszéljük a tapasztalainkat, meghallgassuk a szüléstörténeteket, ki hogy élte meg, mi segített, mi nem, mik alakultak az elképzelések szerint és mi alakult máshogy. Beszélgettünk arról milyenek a babás hétköznapok, milyen örömteli pillanatok és nehézségek adódnak, adódhatnak 🙂 Babát tervezőknek, babát váróknak elolvasni […]

Anya vagyok, de hová lett a nő?

Neked Anyaként mit jelent Nőnek lenni? Anyaként belekerülünk egy teljesen más Világba, mintha átdobtak volna egy másik dimenzióba. Az anyaság felemel, határtalan boldogsággal tölt el, olykor repülsz. Az Élet csodája, mégis sokszor oly nehéz…         Anyaként minden vagy egyszerre, rengeteg folyamatosan futó funkcióval. Későn fekszel, éjjelente kelsz a gyermekedet takargatni. Feladatokat rendszerezel, […]

Milyen csatornákon kommunikáltok a babáddal?

  Ott növekszik benned, érzed az apró mocorgását, rúgásait, tőled kapja a táplálékot. Nem csak a testi táplálékot, a lelkit is. A magzatok, babák is éreznek, tapasztalatokat gyűjtenek már a pocakban. A fogantatás – ősrobbanás. Az első hetekben megvan az ősbizalom, hogy minden rendben van, minden a helyén van, minden tökéletes és tiszta. Életünk folyamán […]

Jógával készülni a szülésre – jógázni a szülés után

Mire való a jóga? Tatár Marianna – jóga oktató írása  A jóga tudatosabbá teszi a kismamákat A jóga egész emberre (test – lélek – szellem) kiterjedőszemlélete kiegészül a természeti népektől átvett, szülést segítő technikákkal. Ebben rejlik a lényege, ezért komplexebb az eddig ismert kismamatornáknál. A rendszert két angol orvos fejlesztette ki, akiknek hazájukban már több […]

Mire jó a málnalevéltea?

A málnalevéltea áldásos hatásait sok tapasztalat alátámasztja. A várandósság végén (36. héttől) fogyasztott málnalevéltea tonizálja, megerősíti a méhfalat, enyhíti a görcsöket, könnyíti a szülést.A gyermekágy idején pedig elősegíti a méh regenerációját.Bár a gyűjtési időszak már elmúlt, a patikákban egyszerűen beszerezhető. Kellemes íze mellett sok áldásos tulajdonsága van.

Megszületés baba szemmel

9 hónapig nevelgettél, szeretgettél. Minden nap itt vagyok veled, érzem a gondolataidat, egy testben élünk mégsem láttuk soha egymást. Ismeretlen vagyok számodra, mégis oly ismerős.Hallom a szíved dobogását, érzem jó kedvű vagy – e vagy szomorú. Éjjel- nappal itt vagyok veled, érzékeled a mocorgásomat, a rugdosódásokat, ilyenkor meg is simogatsz. 🙂Lassan közeledik az idő, elbúcsúzom […]

Milyen vitamint szedjek?

 Várandósan sok kérdés övezi a vitaminfogyasztást. Kell – e szedned vitamint, ha babát vársz? Rengeteg vitaminkészítmény elérhető, de melyiket válaszd?  Változatos és körültekintő étrenddel egyrészt fedezhetőek a szükséges vitaminok, ásványi anyagok a baba számára. De érdemes a saját vitaminkészleteket is tölteni. Sajnos mára a gyümölcsök, zöldségek tápanyagtartalma is radikális csökkenésen ment keresztül, így indokolt az […]

Mit tesz a jó segítő?

Segítőként fontos, hogy kicsit kivonjam magam, ne vigyem be a saját dolgaimat, gondolataimat a beszélgetésbe. Ez az idézet számomra tökéletesen megtestesíti milyen a jó segítő, aki kísér utadon, de nem befolyásol. „Hallgassanak el bennem, azok a hangok, amelyek mindent igyekszenek megmagyarázni, mielőtt bármit is észleltem volna! Nincs véleményem. Nem tudom mit jelent ez vagy az. […]