Tudunk szülni. Tudunk szülni?

Évezredek óta szülünk és születünk. A születő baba is tudja , hogyan kell megszületni, bele van kódolva, a megszületésének aktív résztvevője, forgásokat végez a medencében, hogy kiférjen. Nőként a szülés ősi tudása bennünk van, amit a szülésnél elő tudunk hívni.

 

Már elfelejtettünk szülni?

Régen mire egy nő eljutott oda, hogy egy gyermeknek ad életet, addigra már szerzett egy tapasztalatot a szülésről. Biztosan több szülést látott már, segédkezett, vizet melegített, támogatott, jelen volt. Látta a maga természetességében a szülést, a nehézségeket és a gyönyörű pillanatokat is, így mire eljött az idő nem volt számára annyira ismeretlen ez a misztikum.

Láthatta, hogy milyen egy újszülött, hogyan szopizik, hogyan kell szoptatni, hogyan kell gondozni.

Mára ez eltűnt. Kevesek mondhatják el, hogy volt lehetőségük szülésnél jelen lenni, megélni azt a maga valójában. A szülések bekerültek a kórházakba, ami egyrészt nagyszerű lehetőség, hogy a komplikált szüléseknél az anya és baba is biztonságban legyenek. Másrészt az anyák úgy várják ezt az eseményt, hogy egy idegen dologra készülnek, idegen helyen, idegen emberek között.

Természetes, hogy ez félelmeket, aggodalmat okoz és beárnyékolhatja az örömteli várakozást.
Félelemben pedig nem lehet szülni…

Mégis mire készít fel a szülésfelkészítő?

A jó szülésfelkészítő alkalmat ad arra, hogy személyes tapasztalatokat szerezz, élményekkel gazdagodj, tényszerű információkat kapj – amik alapján meg tudod hozni a saját döntéseidet. Alkalmat ad, hogy letedd a félelmeidet, átlásd, értsd és tapasztald  a rád/rátok váró dolgokat, magadévá tehess olyan technikákat amiket a szülésed alatt előhívhatsz ( relaxáció, vizualizáció, légzés, testhelyzetek, stb)
Lehetőség, hogy megtaláld a saját válaszaidat a kérdéseidre. Ha a partnered részt vesz számára is praktikus és használható dolgokat vihet haza. Segít megerősíteni a magadba vetett hitet, ami kiegészül a csoport jótékony hatásával 🙂
Reális képet kapsz a szoptatásról, gyermekágyas időszakról, változásaitokról, átalakulásról, amivel majd családdá váltok.

Kedvcsináló a tréning tematikájából:

  • FÉLELMEK ; Honnan erednek a félelmek és hogyan tudod őket kezelni
  • FÁJDALOM ; Mi a fájdalom?, Fájdalomkezelési technikák elsajátítása, relaxáció
  • VAJÚDÁS ÉS SZÜLÉS ; Vajúdást megelőző jelek, testi-lelki változások, a szülés szakaszai és  jellemzői
  • APÁK SZEREPE ; Ha jelen van az apa, hogyan tud segíteni?
  • SAJÁT MASSZÁZSOLAJ KÉSZÍTÉSE ; az általad választott illóolajokkal, ami használhatsz a vajúdás alatt is
  • VAJÚDÓPÓZOK ; segítő technikák, masszázs a gyakorlatban
  • BEAVATKOZÁSOK – Előnyök, hátrányok, lehetőségek
  • GYERMEKÁGY; testi-lelki változások, felkészülés a gyermekágyas időszakra,
  • SZOPTATÁS; az újszülött szükségletei, helyes mellretétel
  • AZ ÚJSZÜLÖTT ; milyen szükségletei vannak a babáknak
  • PRAKTIKUS IDŐBEOSZTÁS A GYERMEKÁGY IDEJÉN … hogy mindenki elégedett lehessen

A FelkéSZÜLÉS tréningről bővebben itt olvashatsz

Ha szeretnél egy jó hangulatú, interaktív, élménydús szülésfelkészítőn részt venni

Jelentkezés a szülésfelkészítőre

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?